• Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó

    Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

  • Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt

    Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

  • Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en

    Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

  • Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!

    Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

  • Resperger Viktória: „Új időszámítás kezdődik a tanszék életében”

    Ambiciózus tervekkel lát neki a munkának dr. Resperger Viktória, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének frissen kinevezett vezetője.

  • Felavattuk a TF100 Falat

    Fotókiállítás-megnyitóval egybekötött sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között leplezték le a TF meghatározó oktatói, hallgatói, személyiségei közül huszonötöt megjelenítő TF100 Falat szerda délután az aula előterében.

  • Egy estére a TF-re „költözött” Máramaros megye és az erdélyi sporttörténet

    „Máramaros és a magyar sporttörténet” címmel rendeztek csütörtökön kiállítással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött baráti találkozót a TF-en.

Fair play-díjat javasol a Magyar Úszószövetség a TF-en tanuló Horváth Dávidnak
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 19.

Jó eredményekkel és sportszerű cselekedettel tért vissza versenyzőként az uszodába Horváth Dávid.

Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

Meghívó Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 24-26. között rendezi meg a hallgatók számára életre hívott, hosszú múltra visszatekintő, immár 24. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciát.

Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

Megjelent Koller Ákosék szakcikke a világhírű Scientific Reportsban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Fiatal nőkben a nagyobb intenzitású fizikai aktivitás a Covid-19 fertőzés idején és után csökkenti a mentális és neurológiai tüneteket.

Végső búcsút vettünk Morvai Attilától
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 16.

A TF egykori gondnoka, Morvai Attila 83 éves korában hunyt el, temetését április 15-én tartották a gödöllői városi köztemetőben.

Nívós konferencián vett részt több TF-es kötődésű edzőlegenda
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 15.

A hétvégén a budai Várnegyedben megrendezett sporttudományos és innovációs konferencián kerekasztalvendégként volt jelen prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök és a TF-en is oktató dr. Kemény Dénes, illetve dr. Rátgéber László.

Eseménynaptár


# nemzetközi kapcsolatok

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 17-én és 18-án tartja hagyományos rendezvényét, a Nemzetközi Napokat (IDIH 2024). A Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága (NKI) szervezésében megvalósuló programsorozatra szeretettel várjuk az érdeklődőket.

December 12-én és 13-án a Valenciai Katolikus Egyetem torrenti kampuszán és a Valenciai Egyetem sport karán tett látogatást a TF delegációja.

A TF-re látogatott az Erasmus+ KA131-es program keretében dr. Klaudia Zusková, a kassai Pavol Jozef Safarik Egyetem docense.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) képviselői látogatást tettek a szomszédos Szlovákiában található pozsonyi Comenius Egyetem Testnevelési és Sportkaránál. Fő céljuk az együttműködés erősítése volt a sportoktatás és kutatás terén, valamint az ötletek cseréje.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem adott otthont a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága (NKI) szervezte Nemzetközi Napoknak (IDIH 2023), amelyet április 25. és 27. között rendeztek.

Immáron teljes az április 25. és 27. között sorra kerülő Nemzetközi Napok (IDIH 2023) programkínálata. A háromnapos eseményt a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága szervezi a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

A Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának szervezésében április 25. és 27. között Nemzetközi Napokat (IDIH 2023) tart a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem. A nagyszabású eseményre neves egyetemek képviselői, illetve előadók érkeznek.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen 2023. április 25. és 27. között tartják meg az International Days in HUSS 2023 (IDIH 2023) rendezvényt. A Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága (NKI) szervezte programsorozat szeretettel várja az érdeklődőket.

Látványos mozdulatok, váratlan megoldások, kölcsönös tisztelet. Ez mind jellemző a budóra, vagyis a japán harcművészetekre.

A hónap elején Várhegyi Attila és Milassin Ákos, a Rekreáció Tanszék oktatói látogatást tettek Albániában, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem partnerintézményénél, a Tiranai Sport Egyetemnél (SUT) az Erasmus+ 2019-ben elnyert Nemzetközi Kredit Mobilitási projektünk keretében.

2022. június 22-én egyetemünkre látogattak az Indonéz Olimpiai Bizottság vezetői: Daniel Loy főtitkárhelyettes, Jovius Carolus Legawa sportágfejlesztés igazgató és Horváth Lilla nemzetközi kapcsolatokért felelős vezető.

2022. január és április között Budapesten rendezik a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem és a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) idei első vívóedzőképző-tanfolyamát, kard fegyvernemben. A képzést 2020-ban felfüggesztették a szervezők a kialakult világjárvány miatt, de ebben az évben sikerült újraindítaniuk.

Különleges eseménynek adott otthont nemrég a Testnevelési Egyetem (TE): Magyarország Fülöp-szigeteki Nagykövetsége, a Tempus Közalapítvány, valamint a TE közös szervezésében, alumni rendezvény keretén belül, Magyarországon tanuló Fülöp-szigeteki diákokat láttunk vendégül.

A IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát megelőző napon, a Testnevelési Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága Nemzetközi Partnernapot szervezett az Egyetem külföldi partnerei valamint a nagykövetségek részére.

A Testnevelési Egyetem, valamint a Külügyminisztérium a berni Magyar Nagykövetség meghívásának eleget téve a partnerkapcsolat megerősítése céljából egynapos rektori látogatáson vett részt.

A Tempus Közalapítvány által meghirdetett 2020-as ERASMUS+ Nemzetközi Kreditmobilitási pályázat (ICM) keretein belül nagy számú pályázatot nyújtottunk be a világ számos országában lévő partnereinkkel azzal a céllal, hogy az Európai Unión kívüli kétirányú mobilitáshoz támogatást találjunk. A Testnevelési Egyetem 23 ki- és beutazó oktató, hallgató és munkatárs számára nyert el mobilitási lehetőségeket három ország: Georgia, Albánia és Ukrajna felsőoktatási intézményeivel, egyetemünk partnereivel.

Dr. Marczinka Zoltán, a Testnevelési Egyetem oktatója is részt vett a TE vezetősége által támogatott komplex angol nyelvű képzésfejlesztés keretében lezajlott háromhetes oktatói képzésen az Egyesült Államokban. A nemzetközileg is elismert szakember, aki korábban három évig az ausztrál férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya is volt és a női válogatott edzőjeként több világversenyen is segítette Mocsai Lajos szövetségi kapitány munkáját, interjúban összegzi Új-Mexikóban szerzett tapasztalatait.  

A Testnevelési Egyetem képviseletében Dr. Kádár Judit, a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője, valamint Füstös Fanni nemzetközi kapcsolatok koordinátor a közelmúltban Angliában két egyetemen, a Liverpool John Moores University-n (LJMU), valamint a London Metropolitan Egyetemen (LMU) tett látogatást.

A 3. Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia színvonalas és izgalmas programját az egyetemünkre érkező számos nemzetközi delegáció látogatása tette kimagaslóvá. A tavaly őszi, nagy sikert aratott kolumbiai úszók diákokból és a kísérőkből álló küldöttségének másodszor is a Testnevelési Egyetemre látogatott a Kolumbiai Köztársaság Nagykövetségének felkérésére, Duván Reynerio Ocampo Pinzón követ-tanácsos szervezésében.

Nagy sikerrel zárult az első amerikai háromhetes oktatói program a University of New Mexico együttműködésével 2019 júniusában Albuquerque-ben. Dr. Kádár Judit nemzetközi igazgató, az UNM korábbi kutató-oktatója álmodta, majd valósította meg a programot Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos rektor, Dr. Genzwein Ferenc kancellár, Dr. Sterbenz Tamás általános rektorhelyettes és Dr. Lacza Zsombor tudományos rektorhelyettes támogatásával.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!