Emlékezetes napot varázsoltak a TF hallgatói
2022. május 20.Rekreáció Tanszék

Május 7-én nemcsak a Giro d’Italia világhírű kerékpáros verseny rajtjától volt hangos a Hősök tere, hanem a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem MSc Rekreáció II. évfolyamos hallgatói által szervezett programtól is. Rekreáció turizmusszervezés keretén belül a végzős diákok erasmusos hallgatóknak állítottak össze szakmai feladatokat a Városliget környékén.

Emlékezetes napot varázsoltak a TF hallgatói

A program kialakításánál a tanulmányaik során elsajátított teljes tudástárukat felhasználták. A fizikai és szellemi rekreációs feladatok mellett a turizmust is beépítették angol nyelvű programjukba, amely nagyszerűen sikerült, a feladatokat lelkesen, vidám hangulatban teljesítették a résztvevők.

A tizenkét Erasmus-hallgató a világ számos pontjáról érkezett (többek között Portugáliából, Lengyelországból, Törökországból, Hollandiából, Iránból, Kínából vagy éppen a Fülöp-szigetekről), úgyhogy színes csapatot örvendeztethettek meg a szervezők. A játékokkal egybekötött városnéző túra a Széchenyi fürdőtől indult. Az egyik leghíresebb fürdőnk rövid ismertetése után bemutatkozó játék segítségével ismerkedtek meg egymással a résztvevők. A program a Hősök terén folytatódott, ahol már javában zajlottak a Giro d’Italia előkészületei. A diákok nem győzték kapkodni a fejüket, a gyönyörű épületek mellett a szebbnél szebb kerékpárok is felkeltették érdeklődésüket. Körjátékkal zárult ez az állomás, egy gumikötelet kellett úgy átadni egymásnak, hogy a kör ne szakadjon meg és a hallgatók folyamatosan fogják egymás kezét. Ez a rekreációs gyakorlat már igazán vidám hangulatban telt, egyre többet  beszélgettek egymással a diákok és a szervezők. Az Ötvenhatosok terénél folytatódott a program, ott a külföldi diákok rövid történelmi áttekintést kaptak hazánk múltjából. A teret elhagyva az idén átadott Magyar Zene Háza felé vette az irányt a csapat. A szellemi rekreációt szem előtt tartva rövid művészettörténet következett, majd pedig a Magyar Zene Háza szomszédságában, a zenei tematikát követő élménykertben  lehetőség nyílt az egyedi kültéri eszközök kipróbálására.

Mechanikus működtetéssel az Erasmus-hallgatók különböző hangokat, dallamokat, ritmusokat csalhattak ki az eszközökből (különféle dobok, burkolatban elhelyezett zenélő párnák, oszlopharangok, lábbal működtethető sípok). Ezt követően a Vajdahunyad váránál az építmény történetének rövid ismertetése után szebbnél szebb képeket készítésére volt lehetőség. A kiindulási pontra visszaérve remek játék várta az erasmusos diákokat, jelesül a tízkérdéses kahoot teszt, amelynek kérdései a Városliget és környékén található látnivalókra vonatkoztak. Aki figyelt a nap folyamán, könnyedén megválaszolhatta a kérdéseket.

A három nyertes nagy örömmel vette át a TF-ajándékokat, amelyek mindig emlékeztetik majd őket erre a napra. Záró programként a csapat átsétált a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ahol rövid zoo kvíz után szabad foglalkozás következett.

Az MSs Rekreáció szakos hallgatók által szervezett program felüdülést nyújtott a résztvevőknek a szervezőknek egyaránt. Ha a Giro d’Italia szurkolóit túl kiabálni nem is lehetett, a sok hangos nevetés bizonyította, ragyogó napot szerveztek a TF-hallgatók.

Fotók az eseményről >>>

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!