A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) 2026. június 11-i, csütörtöki szenátusi ülésén a jelöltek meghallgatása után a tagok arra tettek javaslatot, hogy a TF 2021-ben megválasztott rektora, prof. dr. Sterbenz Tamás folytassa munkáját az egyetem élén.
Június 11-én, csütörtök délután a Róma teremben gyűlt össze a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) szenátusa, hogy javaslatot tegyen az egyetemet fenntartó kuratóriumnak a TF rektorának személyére. Erre azért volt szükség, mert az öt évvel ezelőtt megválasztott rektor, prof. dr. Sterbenz Tamás megbízatása idén lejár.
Az ülésen jelen volt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, illetve a kuratórium tagjai közül Vida József, prof. dr. Sós Csaba és Bíró Péter.
Az ülésen – amelyet dr. Ökrös Csaba általános rektorhelyettes vezetett le – elsőként dr. Víg Roland jogi igazgató számolt be a május 28-i szenátusi ülés határozatainak végrehajtásáról, majd a jelenlévők elfogadták a Magyar Akkreditációs Bizottság intézményi akkreditációhoz szükséges önértékelési jelentését.
Ezt követően a szenátus meghallgatta a rektori pályázaton induló jelölteket, először dr. Rácz Leventét, a Kineziológia Tanszék vezetőjét, aki először arról beszélt, hogy a 2026-os politikai változások a TF számára is új lehetőségeket teremtenek.

A tanszékvezető fontos küldetésének tekinti az egyetem, illetve a szervezeti egységek működésének hatékonyabbá és átláthatóbbá tételét, a kampusz infrastrukturális korszerűsítésének folytatását, a dolgozók, oktatók bérének fejlesztését, a doktoranduszok ösztöndíjának emelését, ezáltal a PhD-hallgatók létszámának növelését, megtartását, bevonásukat az oktatásba, a TF hallgatók létszámának optimalizálását, a mesterséges intelligencia használatának kiterjesztését az oktatásra, a tanárképzésre de akár az egyetem menedzselésére, működésének monitorozására is, a TF kutatóinak, oktatóinak jobb megbecsülését, továbbá a piaci partnerekkel történő együttműködés javítását. Egyik fontos javaslata, hogy egy külön független szervezeti egység monitorozza és segítse a rektor munkáját.

Ezt követően Sterbenz Tamás, a TF regnáló rektora – aki 2014 óta dolgozik az egyetem felső vezetésében – szólt a jelenlévőkhöz. Először ismertette azokat a kritériumokat, képességeket, amelyek mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy valaki az egyetemet vezesse. Az elmúlt öt év kapcsán kiemelte a 2021-es modellválltás előnyeit és hátrányait, a publikációs aktivitás jelentős növekedését, a TF-brand ismertebbé válását globális szinten, a TF nemzetközi egyetemi sportban elért eredményeinek jelentős javulását, a TF-re jelentkező hazai és külföldi hallgatók számának folyamatos növekedését, az egyetem külföldi kapcsolatainak bővülését és az egyetem intézményfejlesztés terén elért főbb eredményeit. A rektor azt is hangoztatta, hogy összesen tíz területen tervez fejlesztéseket. Ezek közül fontosnak tartja a kampuszfejlesztés – uszoda, kollégium – befejezését, valamint a külföldi hallgatók létszámának további növelését.
A beszédek meghallgatását és a kérdésfelvetéseket követően a szavazásra került sor. Az eredményt, miszerint a szenátusi tagok 16:3 arányban Sterbenz Tamást javasolták a TF rektorának, Ökrös Csaba hirdette ki. Az új rektor személyével kapcsolatos végső döntést a kuratórium hagyja jóvá július elseji ülésén, a végső döntést pedig a köztársasági elnök hozza meg.
Fotó: Sipos Áron
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001