A Magyar Olimpiai Bizottság munkatársaival közösen, neves vendégek jelenlétében mutatták be a TF-en nemrég megalakult NOB Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központot, amely vélhetően Magyarország vezető olimpiai szellemi központja lesz.
Jelentős sajtóérdeklődés mellett, neves vendégek jelenlétében mutatkozott be csütörtökön az egyetem Róma termében a SPIRIT- Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ, amelynek székhelye az olimpiai mozgalom, az olimpiai értékek és hagyományok iránt mindig elkötelezett Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF).
Az előzményekről tudni kell, hogy a központ megalapításához szükséges pályázatot – amelynek kidolgozásában a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) is sokat segített – még tavaly decemberben nyújtotta be az egyetem.
A lausanne-i székhelyű NOB Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központot – amelyből a világban csak kevés működik, és az egyik immáron a TF-en – még Juan Antonio Samaranch elnöksége alatt hozták létre 1982-ben azzal a céllal, hogy hozzájáruljon az olimpizmus megértéséhez, oktatásához és kutatásához. A központ alapvető küldetése az olimpiai ismeretek és értékek tudományos igényű közvetítése, terjesztése, illetve beillesztése az oktatási és képzési rendszerbe, továbbá olimpia témájú kutatási tevékenységek és tudományos publikációk előmozdítása és támogatása.
A nyitóeseményen az egyetem és az egyetemet fenntartó alapítvány képviselői mellett jelen volt többek között Szabó Szilvia, a BOM Alapítvány főtitkára, Märcz Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet nagykövete és Antal Dénes, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ügyvezető igazgatója is.

Prof. dr. Sterbenz Tamás rektor nyitóbeszédében kiemelte, a központ létrehozása nemzetközi elismerése annak a munkának, amelyet a TF a természet- és társadalomtudományok terén eddig elért és képvisel. A központ működése révén az egyetem célja többek között az, hogy nemzetközileg is elismert felsőoktatási intézménnyé váljon. Az egyetem vezetője két, a TF-et érintő örömteli hírt is közölt: 2025-höz képest idén több mint egynegyedével nőtt azoknak a magyar jelentkezőknek a száma, akik a TF-en szeretnék folytatni tanulmányaikat, továbbá 50 százalékkal növekedett a külföldi hallgatók száma. Elárulta, hogy meghirdették az egyetem hallgatóinak szánt TF100+ösztöndíjat, amely a diákok jövőbeni karrierjét segíti különböző területeken.
Fábián László, a MOB főtitkára elmondta, csak kevés Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ működik a világban, ami csak növeli a TF-en megalapított központ értékét és megítélését. A főtitkár elismerését fejezte ki, hogy az ország vezető sporttudományi egyetemén jött létre a központ, majd hozzátette, a MOB – ahogyan eddig – a jövőben is megbízható partnerként fogja segíteni, támogatni a TF és a központ munkáját.
Ezt követően Fábián László a MOB nevében ajándékcsomagot nyújtott át Gurdán Péter, Juhász-Lehi Hunor, Zelcsényi Miklós és Varga Gergő TF-es sportszervező szakos hallgatóknak, akik sikeresen szerepeltek a NOB Olimpiai Tanulmányok Központja által egyetemistáknak szervezett nemzetközi esettanulmány-versenyen.
Prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök rámutatott, a központ jövőbeni kutatásai azokat az egyetemes értékeket fogják erősíteni, amelyeket a TF képvisel itthon és külföldön egyaránt.
Nemcsak itthonról, külföldről is érkezett elismerés: Maria Bogner, az Olimpiai Kutató Központok vezetője Lausanne-ból küldött videóüzenetében gratulált a TF-nek.

Dr. Sipos-Onyestyák Nikoletta, a központ megbízott vezetője, a Sportmenedzsment Tanszék egyetemi adjunktusa megköszönte a MOB-nak a pályázatban nyújtott segítségét, röviden ismertette a központ céljait és tervezett tevékenységeit, illetve megemlítette, hogy számos újdonság segíti majd a központ munkáját, így többek között a könyvtár közreműködésének köszönhetően egy virtuális olimpiai gyűjtemény.
Dr. habil. Csányi Tamás, a Testnevelés-elméleti és Oktatásmódszertani Tanszék vezetője, az Olimpiai Értékek Iskolai Program (OÉIP) megbízottja elárulta, a 2023 óta tartó továbbképzéseknek köszönhetően több mint 200 iskola 330 pedagógusához sikerült eljuttatniuk a NOB legfontosabb oktatási programját, amelyen keresztül a képzés résztvevői megismerhették az olimpiai eszmét és értékrendet.
Blanár Denissza, a TF nemzetközi igazgatója a központ alapítása kapcsán kiemelte, az egyetem még vonzóbbá válhat nemcsak a hazai, hanem a külföldi hallgatók körében is.
Az ünnepség végén Fábián László átnyújtotta a MOB hivatalos olimpiai zászlóját Sterbenz Tamásnak és Mocsai Lajosnak. A lobogót a főépület előtt rúdra húzzák fel, így hirdetve a magyar olimpiai mozgalom folytonosságát, a TF sport és olimpia iránti elkötelezettséget, az egyetem és a MOB közösségének összetartozását.
Fotó: Tamás Péter
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001