A magyar futballválogatott korábbi szövetségi kapitánya, aki a TF-en szerzett szakedzői diplomát és egyetemi doktori címet is, 84 évet élt.
Nyolcvannégy éves korában szerda hajnalban elhunyt Mezey György, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, mesteredző, a mindeddig utolsó világbajnoki szereplő (1986, Mexikó) nemzeti csapatunk szakvezetője.
Mezey György 1941. szeptember 7-én a vajdasági Topolyán született, nem egészen fél évvel azt követően, hogy a II. világháborúban a magyar hadsereg visszafoglalta a területet. Postamester édesapjával az élen a család hamarosan Mezőberénybe, majd onnan Rákoskeresztúrra költözött. Általános iskoláit már Rákosligeten végezte, iskolatársa volt a ma már az iskola nevét is viselő Kossuth-díjas operaénekes, Gregor József is.
1965-ben szakedzői diplomát szerzett a TF-en, 1970 és 1973 között a Kutatóintézet Módszertani Osztályának labdarúgószakágát vezette, 1973 és 1977 között a Sportjátékok Tanszék főiskolai adjunktusa volt, 1990-ben szerezte meg egyetemi doktori címét a TF-en, 1991-ben címzetes egyetemi docens avatták. 1997-ben védte meg a neveléstudományok kandidátusi értekezését.
Pályafutását a Rákosligeti AC-ben kezdte 1954-ben, majd 1971-ig a TFSE, a Budafoki MTE, a Keszthelyi Haladás, az MTK (1968–1969) és végül a Bp. Spartacus futballistája volt. Az élvonalban nem szerepelt.
Edzői pályafutását a Bp. Spartacusnál kezdte, már játékoskorában. 1971-től a BVSC korosztályos csapataival foglalkozott, nagy sikerrel. Egyik kedvenc játékosa, felfedezettje Törőcsik András volt. 1977-ben, mindössze 36 évesen debütált az MTK-VM élén az élvonalban, csupa harminc alatti játékosával a bajnoki bronzérmet. Ez volt az MTK(-VM) legjobb bajnoki helyezése 1963 óta. 1980-ig irányította a kék-fehéreket, majd a szövetség alkalmazottjaként Mészöly Kálmán segítője lett az A-válogatottnál. 1982 és 1984 között az olimpiai csapatért felelt. 1982-ben mesteredzői elismerést kapott, mindössze 41 évesen. 1983-ban átvette az A-válogatottat, amelyet Európa legjobb csapatai közé emelt. Sikerrel vívta meg a mexikói világbajnokság selejtezőit, illetve barátságos mérkőzésen győzött az NSZK ellen Hamburgban, a walesiek ellen Cardiffban és a brazilok ellen a Népstadionban is. 1985 végén a londoni World Soccer Év edzője választásán egyetlen szövetségi kapitány sem előzte meg.
A mexikói Mundial kudarca után külföldre ment, két éven át Kuvaitban dolgozott. 1988 nyarán hazatért, s újból szövetségi kapitányi kinevezést kapott, ám a bundabotrány kirobbanása után, mivel nem látta biztosítottnak az elképzelt szakmai munka folytatását, lemondott. Finnországban, dolgozott, majd 1990-ben, Kaszás Gábor tragikus halála után, fél évre a Videoton edzője lett. 1990 és 1992 között a Honvédot irányította, az első idényben bajnoki címet nyert. Miután távozott Kispestről, rövid ideig újra Kuvaitban tevékenykedett, majd némi kihagyás után a BVSC szakmai munkáját irányította. Később a Vasast (2000–2001), rövid ideig az Újpestet (2003–2004) is irányította.
Közben vezette a magyar edzőképzést, s rendszeresen dolgozott nagy tornákon a FIFA és az UEFA felkérésére is, a technikai elemző csoport megbecsült munkatársaként.
2007 végén szakmai igazgatóként az FC Fehérvár (később Videoton) szakmai igazgatója lett. 2009 nyarán, kényszerhelyzetben, ő lett a Vidi vezetőedzője. Csapatával az első évben a második helyen végzett, majd a 2010–2011-esben megszerezte a klubtörténet első bajnoki címét. Csak kevésen múlt a duplázás, de Videoton, Mezey doktor távozásának bejelentése napján, elveszítette a Kecskeméti TE elleni kupadöntőt.
Fotó: Nemzeti Sport
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001