A szervezők tájékoztatása szerint megmozdult az ország, hiszen 55 helyszínen több mint százezren sportoltak az éjszaka folyamán. A budapesti helyszín megnyitóján prof. dr. Sterbenz Tamás, a TF rektora is köszöntötte a közel 25 000 szabadidősportolót.
Büszkék vagyunk rá, hogy a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem a kezdetektől az esemény társszervezője, a rendezvény sportszakmai vezetői pedig a Rekreáció Tanszék munkatársai. Dr. Lacza Gyöngyvér tanszékvezető kiemelte, hogy ez igazi csapatmunka. Az esemény megvalósításán mintegy 350-en dolgoznak, akiknek többsége TF-es kötődésű kolléga, volt-, vagy jelenlegi hallgató. Csodálatos érzés látni, hogy ennyi ember sportol önfeledten a mozgás öröméért. Ez a rendezvény valóban minden évben a rekreáció ünnepe.
A hajnalig tartó programok mindenhol ingyenesek voltak, és több tucat sportágat lehetett kipróbálni. A futótávokon és a kerékpáros guruláson vettek részt a legtöbben, de népszerűek voltak a zenés mozgásformák és a vizes sportágak is.
A fővárosban például hétezren (!) zumbáztak a Hősök terén, és egész éjjel lehetett sárkányhajózni a Városligeti-tavon. A vidéki helyszínek közül a nagyobb városok is kitettek magukért, és idén először határon túli programmal csatlakozott Sepsiszentgyörgy is.
Sikeres volt a GeoGo a Mozgás Éjszakáján. Az ingyenes applikációt virtuális túrák teljesítésére fejlesztették, ennek segítségével bárki, bárhol részt vehetett a Mozgás Éjszakáján, amelyen az élményeken túl ötpróbapontokat is lehetett gyűjteni.
Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős államtitkár kiemelte, hogy az idei év – a több mint 50 helyszínnel – óriási előrelépés a korábbi Mozgás Éjszakája rendezvényekhez képest.
„Nagyon bízunk abban, hogy sok embernek ez az éjszaka valaminek a kezdete volt, és kezdőlépés az egészségesebb élet felé. Szerte az országban rengetegen döntöttek úgy, hogy sportolni fognak a programok valamelyikén, és nekünk az a feladatunk, hogy akik most kedvező élményekkel távoztak, a jövőben is megtalálják a különböző szabadidősport-eseményeket” – fogalmazott az államtitkár.
A Mozgás Éjszakája 2025 hivatalos helyszínei voltak:
Aszód, Baja, Balassagyarmat, Balatonalmádi, Balmazújváros, Békéscsaba, Budakalász, Budakeszi, Budapest, Bugyi, Csömör, Dabas, Dévaványa, Dunaföldvár, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Eger, Fonyód, Gárdony, Gyomaendrőd, Győr, Hajdúnánás, Jánossomorja, Jászberény, Kaposvár, Karcag, Kistelek, Kunhegyes, Lenti, Marcali, Mindszent, Mórahalom, Mosonmagyaróvár, Nagyatád, Nagytarcsa, Pécs, Polgár, Püspökladány, Salgótarján, Sárbogárd, Sepsiszentgyörgy, Solymár, Szarvas, Szekszárd, Tapolca, Tárnok, Tatabánya, Túrkeve, Várpalota, Veszprém, Vésztő, Zalaegerszeg, Zirc, Zsámbék.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001