Alázattal teszi a dolgát a TF-en végzett Selmeci Attila, Milák Kristóf korábbi edzője
2023. március 14.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Terjedelmes cikk jelent meg az nso.hu-n Selmeci Attila úszóedzőről, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó Milák Kristóf korábbi edzőjéről, akit tavaly november végén iktattak be a magyar úszósport Hírességek Csarnokába.

 A világhírű szakember a TF-en szerzett testnevelő tanári diplomát, hiszen mindig is a tanári pályára készült. Kosarasként kezdte, ám egy térdsérülés miatt végül nem a parketten, hanem a TF uszodájában kötött ki, ahol Arold Imre, az úszótanszék akkori vezetője felfigyelt rá. No, persze nem úszóként, hanem trénerként számított rá a gyerekek mellett. Így kezdődött Selmeci Attila edzőkarrierje, amelyet nemcsak sikerek, hanem buktatók is kísértek.

Az nso.hu cikkében további érdekességeket olvashatunk a remek edzőről, és azt is megtudhatjuk, mit gondol róla prof. dr. Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.

Selmeci Attila szakmai életútja:

Az egykori reményteljes kosaras TF-hallgatóként egy térdműtét után szinte véletlenül került az úszókhoz: Selmeci Attila 1982-ben csatlakozott a Spartacus úszószakosztályához, amelyben a következő 17 évben elsajátította a szakma mesterfogásait, és a világklasszissá válás küszöbéig segítette Kovács Ágnest. Egy máltai kitérőt követően következett a BVSC, itt Boulsevicz Beát vezette Európa-bajnoki címig, aztán a Jövő SC-ben Széles Sándor mellett kapott újabb impulzusokat. A legfontosabb mérföldkő az életében 2014, amikor immár Érden a rábízott 14 éves hátúszót, Milák Kristófot kezdte el terelni a pillangóúszás felé – új fejezetet nyitva a világ úszósportjában. Milák számára a 2017-es budapesti világbajnokság 100 m pillangó számában szerzett ezüst volt a belépő, ezt további sikerek követték, no meg egy „kozmikus” világcsúcs 200 méteren. Tokióban együtt értek fel a csúcsra, bár az olimpiai arany és ezüst után elváltak útjaik. Selmeci Attila is maradt a sportágban: a Magyar Úszószövetség szakmai alelnökeként és az edzőbizottság vezetőjeként dolgozik azon, hogy újabb tehetségek induljanak el a világhírnév felé. 

Forrás: nso.hu
Fotó: Török Attila, AFP

Alázattal teszi a dolgát a TF en végzett Selmeci Attila Milák Kristóf korábbi edzője

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!