TF-uszoda búcsúztató: Hallgatók kérdéseire is válaszolt Tóth Ákos
2022. március 22.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Sajátos gyakorlati órára került sor a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sportdiplomácia képzésén. A hallgatók médiagyakorlat órájára, Mezei Dániel meghívta a TF korábbi tanszékvezetőjét, az úszók egykori szövetségi kapitányát, Dr. Tóth Ákos professzort, aki türelmesen válaszolt az egyetem TV-stúdiójában feltett kérdésekre.

TF-uszoda búcsúztató: Hallgatók kérdéseire is válaszolt Tóth Ákos

Az óra tematikáját az interjúkészítés és a médiaszereplés adta, ehhez pedig türelmes, valamint rengeteg érdekes emléket felidéző vendégnek bizonyult, Dr. Tóth Ákos. A korábbi úszó szövetségi kapitány, aki a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) jelenlegi oktatói közül a legrégebb óta szolgálja az intézményt, megadta a témát: a TF-uszodáról, annak jelentőségéről szeretett volna beszélgetni.

A címzetes egyetemi tanár felvetette, hogy nem csak az E-termet, a tornacsarnokot, a küzdősport csarnokot vagy éppen a TF-uszodát is búcsúztatni kell, mivel mindegyikben meghatározó edzők, sportolók nevelkedtek az elmúlt évtizedekben. A hazai úszósport kiemelkedő alakja azonban, érthető módon a bontásra váró uszodáról tud beszélni, amit meg is tett.

A gyakorlati óra keretein belül előbb Mezei Dániel kérdéseire válaszolt Tóth Ákos, majd a hallgatók közül többen jelentkeztek, Deutsch Domonkos, Fazekas Orsolya és Szabó Zsanett, hogy beszélgetnének a TF történelmét pontosan ismerő tanár úrral.

Mindennek eredménye egy hosszú, ám nagyon érdekes, történeti interjú lett. Érdemes végignézni!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!