Mindörökké TF! – Jubileumi Díszoklevelek átadása egyetemünkön
2016. június 13.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

- De jó látni téged! Motorozol még?
- Igen, de már csak módjával. És te sportolsz?
- Persze, otthon rendszeresen emelgetem a súlyzókat.

Ez a rövid párbeszéd ütötte meg fülünket csütörtök délelőtt a Hepp Ferenc-teremben. Két, egyaránt hetvenen túli, stramm úriember közt zajlott, akik 1962-ben végeztek a Testnevelési Egyetemen. Ezúttal egyik barátjuk miatt érkeztek intézményünkbe, jelesül a jubileumi díszoklevél-átadó ünnepségre, amelynek apropóján – és ezt jó volt látni – zsúfolásig megtelt a terem.

Jubileumi Diploma 2016

Ötven, hatvan, hatvanöt és hetven évvel ezelőtt végzett hallgatóknak adta át a kitüntetést Prof. Dr. h.c. Mocsai Lajos rektor, mások mellett a TF kiemelkedő volt és jelenlegi oktatóinak: Dr. Bíróné Dr. Nagy Edit professzor asszonynak, Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi professzor asszonynak; Földessy Ödön olimpiai bronzérmes távolugrónak, és Szepesi György sportkommentátornak, akinek a hangját sportszerető ember a mai napig felismeri. Az aranydiplomásokkal számos más ismert és sikeres sportszakember között pedig Köpf Károly, a Magyar Edzők Társaságának főtitkára vette át az ötven éve végzetteknek járó oklevelet. Killik László kosárlabda mesteredző emléke előtt tisztelegve az utóbbi idők legsikeresebb kosárlabda szövetségi kapitánynak jubileumi emlékdiplomát állítottak ki, amelyet a legendás szakember tanítványai nevében Kiss Lenke vett át a TF „kosaras” rektorhelyettesétől, Dr. Sterbenz Tamástól.

Mocsai Lajos rektor úr záró beszédében kiemelte: itt mindenkit ugyanazon teljesítménye, azaz a TF-en szerzett diplomája és több évtizedes kiváló szakmai mukája miatt ünnepelnek, tekintet nélkül arra, hogy a későbbiekben közismertségre is szert tett-e munkássága során. Végül, mint az egyetem Alumni Körének vezetője, minden jelenlévőt meg-és visszahívott a TF nagy közösségébe, kiemelve az 1956-ban, a Forradalom és Szabadságharc idején végzetteket, akik idén vehették át a 60 éve végzetteknek járó Gyémántoklevelet. Utóbbiak nevében Lochmayer György, míg az Aranyokleveleseket képviselve Köpf Károly mondott köszönetet az Alma Maternek. Mindketten hangsúlyozták: a TF-en eltöltött diákévek jelentették az alapját annak, akivé váltak, mind szellemben, erkölcsben és erőben - ahogy az az egyetem jelmondatában is áll.

Valósággal vibrált a levegőben a TE szellemisége, mindaz, amire az egyetem tanít, ahogyan nevel.

Hogy hetvenévesen is tudjunk motorozni, súlyokat emelni; vagy túl a nyolcvanon, egyenes háttal, derűsen és fürgén előrevonulva díszoklevelet átvenni.

szöveg: Kamler János, Heintz Bernadett | fotó: Papp György

{phocagallery view=category|categoryid=6|limitstart=0|limitcount=0}

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!