Interjúsorozatra vállalkoztunk, hogy hallgatóink még jobban megismerhessék egyetemünk tanszékvezetőit. Ezúttal az 55. életévét november 19-én betöltő prof. dr. Hamar Pál rektorhelyettessel, a Torna, RG, Tánc és Aerobik Tanszék vezetőjével beszélgettünk, akit annak idején a magyar színművészet egyik kiemelkedő alakja, Páger Antal a térdén hintáztatott.
Hogyan lesz egy tizenévesből gyerekszínész, a hetvenes évek népszerű filmjének, a Keménykalap és Krumpliorr című alkotás főszereplője?
Volt egy rendkívül agilis tanító nénink az általános iskolában, ő bátorított, hogy induljak el mesemondó versenyeken. Elindultam, és sorra nyertem a versenyeket, ennek köszönhetően pedig belecsöppentem a Papírsárkány című gyerekműsorba. Ekkor érkezett a megkeresés a Keménykalap és Krumpliorrba. Elém tették a forgatókönyvet, abból választottak úgymond vizsgafeladatokat – és ezen a rostán is átmentem.
Tizenegy-két évesen milyen emlékeket raktározott el a legendás színészbrigádról? Elvégre mások mellett Alfonzóval és Páger Antallal dolgozott együtt.
Gyerekfejjel nyilván egészen más átélni ezeket a pillanatokat, mint felnőttként, de az határozottan megmaradt bennem, hogy ők, valamint a többi szereplő, Schubert Éva, Ráday Imre, Timár Béla, Gyenge Árpád, Rajz János, no meg az akkor még a pályája elején járó Haumann Péter végtelenül közvetlen, kedves, igazán emberi volt. Egyszer Páger Antal a térdén hintáztatott, ezt sem felejtem el soha. Meg azt sem, hogy a negyedik részben volt egy jelenetem Alfonzóval, amelyben a fakír szó helyett véletlenül kefírt mondtam… Ez annyira megtetszett ott mindenkinek, hogy végül benne hagyták a filmben, mi több, sokáig – még a tornászok között is – Kefír volt a becenevem.
A későbbiekben érezte esetleg, hogy hiányzik az életéből a színművészet?
Alfonzó megpróbált terelgetni a színészi pálya felé, pontosabban azt szerette volna, hogy bohócnak tanuljak az artistaképzőben. Ez a művészvilágban nagyon komoly dolog. Egyébként pedig a válaszom nem, nincs hiányérzetem. Habár… Már versenyszerűen tornáztam, amikor édesanyám elmesélte, hogy kiválasztottak gyerekszereplőnek A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című alkotásba. Latinovits Zoltánnal játszhattam volna együtt. Latinovits Zoltánnal… E lehetőség elmulasztása azért nyomot hagyott bennem. Mindamellett a Keménykalap és Krumpliorr első helyezett lett a hollywoodi gyerekfilm-fesztiválon, ez voltaképpen a műfaj Oscar-díját jelenti. Nagyon büszke vagyok rá, hogy részese lehettem ennek a műnek.
A sportot tekintve eleve tornásznak készült?
Tizenegy évesen az úszással próbálkoztam, pontosabban az édesanyám levitt a BVSC-be, hogy tanuljak meg úszni, s ott mondták, több rejlik bennem annál, mint hogy pusztán megtanuljak úszni. Aztán kiderült, valójában mégsem az én műfajom az úszás, eleve későn kezdtem el. Az uszodában tanácsolták, hogy próbálkozzak a tornával, menjek a KSI-be, keressem Vereckei Istvánt. A terembe először belépve azonban nem ő, hanem a tornasport legendás alakja, Csányi Raymund fogadott – ott ragadtam. A nevelőedzőm Vereckei István lett – később ő volt a Sydneyben gyűrűn olimpiai bajnoki címet szerző Csollány Szilveszter edzője is –, akinél én nyertem az első ifi magyar bajnoki aranyérmet. Mondta is nekem a mesteredzői címe átvétele után, hogy ehhez az elismeréséhez én is hozzájárultam.
Mi volt a legnehezebben kivitelezett ugrása?
A talajon dupla szaltó előre, akkoriban ez a gyakorlat nagyon nehéznek számított. Emlékszem, az 1979-es ifi országos bajnokságon a nagyszerű Guczoghy György a megszerezhető hét aranyéremből hatot megnyert, csak talajon nem sikerült neki, ott én győztem. Utóbb tréfásan meg is jegyezte, szépen elrontottam a „Grand Slamjét”. Egyébként pedig annyit változtak a körülmények a tornában, hogy a hetvenes évek gyakorlatait ma már egy serdülő tornász is képes megcsinálni.
Aki ilyen jó talajon, annak mekkora a súlypontemelkedése?
Nekem nyolcvan centiméter felett volt. Egy helyből, páros lábról felugorva. Vereckei István előszeretettel hangoztatja, hogy pályafutása során két tanítványának volt emelkedése talajon, ebből az egyik én vagyok.
Ön nem kacérkodott a világ- vagy olimpiai bajnoki aranyérem megszerzésével?
Dehogynem, csak a vállam nem tette lehetővé a megfelelő terhelést, 1977-ben meg is kellett műteni.
És ezért választotta a tanári pályát?
Nem, mert ez az indíttatás már versenyzőként kialakult bennem az engem ért hatások következtében. Az iskolában és a tornateremben is megannyi példaképre nézhettem fel, már akkor megfogalmazódott bennem, hogy a tanári pályát választom. Mindamellett 1986-ig tornáztam, korosztályos válogatott is voltam.
Jó, hogy kimondta: példakép. Mintha hiányozna a mai világból…
Pedig vannak, és nem csupán a sport világában. Szoktam is mondani a hallgatóimnak, hogy a jó példakép minden pedagógiai hatásnál erősebb. Csak sajnálatos, hogy manapság a média olyanokat is piedesztálra emel, akik értékelhető teljesítmény híján lettek példaképnek kikiáltva. Értékválságot tapasztalok a világban, és ez sajnos a sportot is másképpen árazza be. Nekünk tanároknak, mások mellett, az a feladatunk, hogy a 21. század fonalát felvéve utat mutassunk a fiataloknak, egyszersmind elérjük náluk, hogy a helyes út követése automatizmussá váljon.
A sportban és a tanári pályán is sikereket ért, illetve ér el, szerteágazó munkaköröket lát el – mi motiválja még?
Éppen most van beadás alatt a Magyar Tudományos Akadémián a doktori disszertációm, illetve írtam egy könyvet, amelyet az akadémiai doktori címre pályázatként adok majd be. Remélem, sikeres lesz!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.
