Vastaps a konferencián
2017. március 7.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Nagy sikerű konferenciát rendeztek múlt héten szerdán a Testnevelési Egyetemen Gyógytestnevelés mint testnevelési alternatíva egészségügyi és oktatáspolitikai vonatkozásai címmel. Az esemény volumenére jellemző, hogy több mint kétszázan gyűltek össze a Hepp Ferenc teremben.

Vastaps a konferencián

„Egészen pontosan kétszáznegyvenegyen – mondta érdeklődésünkre Andrásné Dr. Teleki Judit, aki Prof. Dr. Mocsai Lajos rektor úr megbízásából szervezte meg a nagyszabású konferenciát. – Összesen négyszáznegyvennyolcan jelentkeztek az eseményre, helyhiány miatt sajnos meg kellett húznunk a felső határt.”

Gyermek- és iskolaorvosok, védőnők, testnevelők, gyógytestnevelők és a Pedagógiai Szakszolgálat vezetői vettek részt az eseményen, de természetesen egyetemünk oktatói és hallgatói is az érdeklődők között voltak. Prof. Dr. Mocsai Lajos rektor úr az első perctől jelen volt a konferencián, akárcsak Prof. Dr. Hamar Pál oktatási rektorhelyettes úr, Dr. Berkes István miniszteri biztos úr, Prof. Dr. Tóth Miklós tanszékvezető úr, sőt meghívott vendégként Lepes Josziph úr, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánja is.

„Élménnyel gazdagodtak a jelenlévők, vastapssal zárult a konferencia. Bízunk benne, hogy lesz lehetőség a folytatásra. A jelentkezők száma is mutatja, hogy van rá igény” – tette hozzá Andrásné Dr. Teleki Judit.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!