Majális a TF-en!
2017. április 20.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Mozgalmas nap lesz május 1-jén a Testnevelési Egyetem Csörsz utcai sporttelepén. Vizkeleti László, a TF intézményi szervezetének titkára amolyan retromajálist szervez egyetemünk munkatársai számára. Nincs majális sör és virsli, no meg sportolási lehetőség nélkül.

Induljon a banzáj!

"Lesz légvár, viszünk pingpongasztalt, lehet majd tollasozni, és természetesen futballozni is, a nemzetközi edzőképzésen részt vevő hallgatókkal, valamint az erasmusosokkal csapnak össze a TF-esek kispályás fociban. Mi több, az egyik munkatársunk révén kislány tornászcsapat tart majd bemutatót – mondta érdeklődésünkre az ötletgazda Vizkeleti László. – Ötven-hatvan embert várunk a Csörsz utcai sporttelepre május elsején, a program reggel kilenc órakor kezdődik, és délután kettőig tart – remélhetőleg ragyogó napsütésben."

Ha minden a tervek szerint alakul – és miért ne alakulna úgy? –, akkor ez a majális egyúttal hagyományteremtő lesz, vagyis lesz folytatása.

"Sokan vagyunk, akik régóta kötődünk a Testnevelési Egyetemhez, együtt dolgozunk, de eddig kevésbé nyílt lehetőség efféle szabadidős programok megszervezésére – folytatta Vizkeleti László. – Volt TF-es diákokat és tanárokat is igyekszünk elcsábítani az eseményre, sőt a nyugdíjas klub megszervezése is a tervünk részét képezi. Fontosnak tartjuk a közösségi élet pezsgésben tartását, ezért arra törekszünk, hogy a jövőben is legyen olyan TF-es program – akár sportos, akár kulturális jellegű –, mint amilyen a május elsejei lesz. Tapasztalataim szerint van rá igény."

Mi pedig biztosak vagyunk benne, hogy a későbbiekben is lesz!

(a rendezvény zártkörű)

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!