Kovács László kitüntetése
2017. május 16.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Május 6-án a Magyar Sport Napját ünnepeljük. 1875-ben ezen a napon rendezte a Magyar Athletikai Club a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek emlékére a kormány 2000-ben hozott határozata alapján május 6. a Magyar Sport Napja. Ebből az alkalomból most szeretett tanárunk, kollégánk, a "mi Laci bácsink", Kovács László is a kitüntetettek között volt.

Kovács László kitüntetéseA magyar kézilabdázás történetének kiemelkedő egyénisége, korábbi szövetségi kapitány kimagasló edzői tevékenysége és jelentős nevelő-oktató munkája, valamint edzői életműve elismeréseként Bay Béla-díjban részesült.

Kovács László tanár úr mai napig fogalom a hazai és a nemzetközi kézilabdázásban. 1970 és 1998 között főállású oktatója volt egyetemünknek, mellette számtalan magyar és külföldi egyesületben öregbítette a TF hírnevét. Szaktudása, szakmai elhivatottsága és emberi tulajdonságai hosszú évek óta példamutatóak a hallgatók és a fiatalabb oktatói generáció számára. Edzőképzési tapasztalataira óraadóként jelenleg is számítunk.

Ilyenkor - tavasszal - családjával a Balaton mellé, Palóznakra költözik. Barkácsol, füvet nyír, fát vág, kertészkedik és foglalkozik az unokáival.

De ha kell, hetente többször "fölugrik" Budapestre. Megtartja az óráit, szakdolgozatot javít, témavezetőként konzultál, részt vesz a Magyar Kézilabda-szövetség edzőképzésében és a kézilabdával kapcsolatban fáradhatatlanul véleményez, tanácsot ad, dicsér, kritizál.

Szívből gratulálunk kitüntetéséhez és még nagyon sok aktív évet, valamint jó egészséget kívánunk Neki!

fotó: Bunda Györgyné

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!