Testnevelés és sport egy emberibb életért
2017. november 9.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Mint minden évben, az idén is lesz TDK-konferencia a Testnevelési Egyetemen. A november 23-án reggel 9 órakor kezdődő és várhatóan 16 óráig tartó eseményt a Magyar Tudomány Ünnepe keretében rendezi meg egyetemünk a „Testnevelés és sport egy emberibb életért” címmel. A két hét múlva esedékes konferencia kapcsán a TF tanárával, prof. Koller Ákossal beszélgettünk.

Testnevelés és sport egy emberibb életért (TDK)

„Több mint ötven előadás lesz a TDK-konferencián, ami nagyon jó hír – mondta Koller Ákos –, mert bizakodásra ad reményt, hogy a kutatás fellendül a TF-en és az utánpótlás biztosítva lesz. A jó TDK-sokból lesznek a PhD hallgatók és majdan ifjú tanárok a TF-en, akikre nagy szükségünk van, hogy megtöltsük velük a gyönyörű új kampuszt, amelyet nemrégiben meglátogattunk, még bukósisakban.”

Azt talán már mindenki tudja, hogy a testnevelésnek és a sportnak óriási szerepe van az egészséges élet biztosításában, a betegségek megelőzésében és a rehabilitációban. Továbbmenve: ha belegondolunk, az élsport talán a legmagasabb szintű emberi tevékenység, amely szellemileg és fizikailag is a maximumot követeli meg szervezetünktől.

„Mindezért igen izgalmas feladat kideríteni és kikutatni azokat a mechanizmusokat, amelyek működésének háromdimenziós és időbeni szintéziséből egy csodálatos Ronaldo- vagy Messi-gól születik, egy újabb világcsúcs Hosszú Katinkától, vagy évtizedes világszínvonalon való úszás Cseh Lászlótól – folytatta Koller Ákos. – Szintén a testnevelés és a sport egyén- és társadalomformáló erejét csak manapság kezdjük igazán megérteni és a helyén értékelni. Tőlünk kissé nyugatabbra, de Ázsiában is hatalmas intenzitással folynak a sporttudományos kutatások, és öröm látni, hogy a mi fiataljaink már úgymond edzenek a versenyre, hogy mi se maradjunk le a kutatásban. Remélem, a közelgő TDK2017 konferencia ezt fogja bizonyítani. Bízunk benne, nemcsak a fiatalok, hanem a kutatás-finanszírozásért felelős állami intézmények is felismerik a sporttudomány óriási jelentőségét, és ahhoz méltóan fogják támogatni erőfeszítéseinket. Ez valójában társadalmi kérdés és mindannyiunk érdeke. Minél több az egészséges ember, annál kevesebbet kell gyógyszerekre költeni, és az államnak is több pénze marad. Ezért is kiemelten fontos a mindennapos testnevelés, a rendszeres mozgás, a sportolás.”

A professzor úr még egy jó hírrel szolgált: a 2019-es Országos Tudományos Diákköri Konferencia sport szekcióját a Testnevelési Egyetem rendezheti meg a már akkorra felépülő új szuper kampuszon!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!