Az év orvosa: dr. Komka Zsolt
2017. december 21.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Jelentős elismerésben részesült dr. Komka Zsolt, a Testnevelési Egyetem Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszékének tanára. A 36 esztendős szakember félállásban a Városmajori Szívklinikán dolgozik kardiológusként, ahol az idén őt választották meg az év orvosának.

Az év orvosa: dr. Komka Zsolt„Az itteni dolgozók szavazatai alapján kerül ki a győztes minden évben, s ezúttal én végeztem az élen. Jóleső érzés, hogy a kollégák így elismerik a munkámat – mondta érdeklődésünkre Komka Zsolt. – Ezt a díjat minden kategóriában kiosztja a klinika, mások mellett a nővérek és a műtős fiúk között is győztest hirdetnek. A kardiológusoknál rám esett a többség választása, aminek nagyon örülök.”

A TE tanáraként nem csupán a Városmajori Szívklinikán dolgozik, hanem a magyar kajak-kenu válogatottnál is, ő a csapat keretorvosa.

„Az egyik – szögezi le gyorsan –, merthogy ketten vagyunk, a másik Tomán József, aki a Sportkórházban dolgozik. Minden válogatott versenyen ott vagyok. A tavalyi riói olimpiára Tomán József utazott el a csapattal, a kétezertizenkettes londonira pedig én. Jó lenne eljutni a kétezerhúszas tokiói játékokra is. Büszkeséggel tölt el, hogy a kajak-kenusok mellett dolgozhatok, hiszen az olimpiai érmek számát tekintve ez a legeredményesebb sportágunk.”

Egyszerre három munkahelyen állja meg a helyét, vagyis a legkevésbé sem lehet időmilliomosnak nevezni.

„Nem is vagyok az. Ami szabadidőm marad, azt a családommal töltöm. Kerek a világom.”

fotó: Semmelweis Egyetem

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!