Nagy siker volt a Ki Mit Tud
2014. május 16.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A régi TF-es hangulat lengte be az Atlétika Csarnokot szerda délután, amikor a Ki Mit Tud programra gyülekeztünk.

Bár a versenyre jelentkezők száma nem volt túl nagy, a különböző, korábban már bizonyított TF-es fellépőkkel kibővített műsor szórakoztató délután képét vetítette előre.

Nagy siker volt a Ki Mit Tud

A hangulatot még emelte az a tény, hogy a zsűribe korábbi vagy jelenlegi TF-es olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok fogadták el a felkérést: Dombi Rudolf (kajak), Hadfi Dániel (judo), Kasza Róbert (öttusa), Lőrincz Tamás (birkózás) és Szivós Márton (vízilabda).

Ők nemcsak „zsűrizték” a fellépőket, hanem a velük készített „mini-interjúk során” életük egy-egy érdekes vagy fontos eseményeit is felvillantották.  A nézőközönség élvezettel hallgatta a laza és jókedvű hírességeket, amely azt sugallta, hogy ők is élvezték a produkciókat.

A mintegy 2 és fél órás program pedig nagyon változatos volt, kezdve a step-aerobikkal, ír tánccal, énekekkel, RG-vel, a torna show-n, a hip-hop-on keresztül a művészkerékpározásig, illetve a baranta harcművészeti, vagy a divatbemutatóig. Hallgatóink ismét bebizonyították tehetségüket és sokoldalúságukat!

Az eredményhirdetés során a hangulat még fokozódott, és mindenki együtt örülhetett a különleges és értékes ajándékoknak. Mivel győzteseket nem hirdettünk (hiszen mindenki magas színvonalon teljesített), a leányok egységesen egy sétarepülést nyertek Budapest felett, a fiúk pedig egy labdarúgó-mérkőzésre szóló meghívást az április 23-án felavatott Pancho Arénába, a Puskás Akadémia építészeti remekműnek is beillő otthonába.

Mindenki jól érezte magát.

Miért is ne tettük volna.

Volt sok, tehetséges fellépő, volt jó zene, volt – néha a 100 fős létszámot is meghaladó ­– lelkes közönség, volt egy láthatóan/érezhetően laza, jókedvű bajnokokból álló zsűri, voltak különleges és értékes nyeremények és volt egy jó TF-es hangulat. Ennyi.

Kell ennél több?

szöveg: Nemerkényi Krisztina (a program szervezője) | fotók: Füstös Fanni

[nggallery id=239]

Címkék: verseny,tehetség
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!