Progress in Motor Control X (konferencia)
2015. december 7.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Testnevelési Egyetemről heten vettek részt ebben az évben azon a tudományos konferencián, amely az International Society of Motor Control tizedik konferenciája volt és amelyet Budapesten rendeztek meg "Progress in Motor Control X" címmel.  A Magyarországon példa nélküli, nemzetközi mozgás-szabályozás konferencián összesen 31 országból 175 résztvevő volt jelen. A tudományos előadásokat és poszter bemutatókat 6 szekcióba osztották. A világ élvonalbeli kutatói tartottak előadásokat a testneveléssel és spottal foglalkozók számára is fontos tudományterületeken, többek között a kifinomult mozgásminták tanulásáról, a mozgásszabályozás élettani mechanizmusairól, de sérült mozgásszabályozásról és rehabilitációról is.

A konferencián elhangzott előadások és poszterek absztraktjai megtalálhatók a konferencia honlapján a "Program Book" címszó alatt.

Köszönet illeti a TF vezetőségét, amiért lehetővé tette a hallgatók számára, hogy részt vegyenek ezen a nagyon magas színvonalú tudományos konferencián.

A konferencia nemzetközi visszhangja és a fiatal magyar résztvevők munkájának fogadtatása rendkívül jó volt. Gratulálunk a TF-es résztvevőknek és bátorítjuk a hallgatókat, hogy már most készüljenek és vegyenek majd részt a "Progress in Motor Control XI” konferencián, amit az USA-ban, Miamiban 2017 nyarán rendeznek.

Dr. Laczkó József, a konferencia tudományos és szervező bizottságának elnöke

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!