Nagyrédei emlékezés Csomós Tamásra
2019. január 3.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Dr. Csomós Tamás nevét viselte Nagyrédén az az emléktorna, amelyet Lukács György helyi testnevelő huszonnégy Szilveszter-kupát követően keresztelt át intézményünk korábbi kancellárhelyettesének emléke előtt tisztelegve.

Az életének 48. évében elhunyt korábbi labdarúgó, edző és sportvezető emléke előtt adóztak barátai, kollégai és korábbi sporttársai a pályán.  A Testnevelési Egyetem kancellárhelyettese nagyrédei lakosként ezer szállal kötődött a Szőlőskert SC-hez, és ahhoz a közösséghez, amelynek tagjai pályára léptek az öregfiúk rendezvényen. A négycsapatos mezőnyben a körbeverésnek betudhatóan a gólkülönbség döntött a dobogós helyezésekről. Meglepetésre az első osztályú Debreceni VSC együttese pont nélkül végzett, noha a piros-fehéreket erősítette Duró József, Selymes Tibor, Plókai Attila és Mihály is.

A díjakat többek közt Nagyréde polgármestereként, Siposné Fodor Judit és dr. Csomós Tamás özvegye adta át.

– Ahogy a résztvevőknek, úgy a támogatóknak is köszönet jár a segítségért és a méltó megemlékezésért – fogalmazott Lukács György. 

Búcsú dr. Csomós Tamástól

Korábban Csomós Tamás kollégánk és barátunk tragikus halálának okán a család részére segítő adománygyűjtést kezdeményezett a Testnevelési Egyetem is.

Aki szeretne segíteni és módjában áll, a család bankszámlájára (Dr. Csomósné Jaros Judit, 10400504-74505449-50501001) történő átutalással segítheti, elsősorban a három gyermek iskolai tanulmányainak zavartalan biztosítását.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!