Megnyitotta kapuit a velencei Vízisport és Rekreációs Központ
2019. május 23.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Csütörtökön átadták a TE velencei Vízisport és Rekreációs Központját. A Testnevelési Egyetem új egysége a hazai sportszakemberek képzését segíti, mintegy 1,3 milliárdos állami támogatásból jött létre a Tóbíró közben fekvő üdülő (a korábbi KNEB-, illetve ÁSZ-üdülő) átépítésével.

A Testnevelési Egyetem velencei Vízisport és Rekreációs Központ létesítményében 28 szobát és 3 apartmant, összesen 68 férőhelyet alakítottak ki, emellett két 39 négyzetméteres oktatóterem és egy 115 négyzetméteres előadóterem is épült, ugyanakkor öltözőket, kondicionáló részleget, reggeliző és melegítőkonyhát, valamint egyéb kiszolgáló helyiségeket is létrehoztak.  

Megnyitotta kapuit a velencei Vízisport és Rekreációs Központ

Az átadás ünnepélyes pillanata  (Fotók: Láng Péter)

A külső térben elkészült egy új, 44 férőhelyes parkoló, elektromos autótöltővel és egy csónaktároló építmény, valamint sportpályákat is kialakítottak. Az épület teljes körű építészeti, gépészeti és elektromos felújításon esett át, új nyílászárókat és homlokzati hőszigetelést kapott, a tetőn pedig napelemes rendszert építettek ki.

 Megnyitotta kapuit a velencei Vízisport és Rekreációs Központ

Korábban el akarták árverezni az ingatlant
Az esemény sajtótájékoztatóján Dr. Szabó Tünde az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára köszöntőjében kormányzati célként beszélt a sportinfrastruktúra megújításáról. "Ahhoz, hogy a magyar sportolók továbbra is képesek legyenek tartani a világszínvonalat, a hazai sportszakemberképzés és a sporttudomány lehető legmagasabb szintre emelésére van szükség" - tette hozzá. Megemlítette, hogy még 2008-ban az akkori kormány árverésre akarta bocsátani az ingatlant, a kormányváltást követően azonban felismerték a benne rejlő lehetőségeket.

Megnyitotta kapuit a velencei Vízisport és Rekreációs Központ

Koszti András, Dr. Szabó Tünde, Tessely Zoltán és Dr. Genzwein Ferenc az átadás pillanatában   

Prof. Dr. Bódis József, az EMMI oktatásért felelős államtitkára beszédében többek közt kiemelte, hogy köszönet illeti a Testnevelési Egyetem vezetőségét, amelynek irányításával az elmúlt években dinamikusan fejlődik az intézmény és ennek egyik jele a most átadásra kerülő központ.

A köszöntőkben az is szóba került, hogy az épület megújulásában elévülhetetlen érdemei vannak a velencei polgármesternek, Koszti Andrásnak, akinek volt egy víziója, amelyet a Testnevelési Egyetem vezetői - az intézmény kancellárjának, Dr. Genzwein Ferencnek és a Beruházási Programiroda vezetőjének, Gyetvai Árpádnak és munkatársainak hathatós segítségével - megvalósítottak.   

Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem tanára a beruházásról szólva - amelyet a Fejér-B.Á.L. Zrt. és a Magyar Építő Zrt. konzorciuma kivitelezett - kiemelte: Velencén a vízi sportágak oktatása és szabadtéri labdajátékok kerülnek a középpontba. Mocsai Lajos rámutatott: a strandröplabda már olimpiai sportág, míg a strandkézilabda és a strandlabdarúgás kandidál arra, hogy olimpiai szám lehessen. Az intézmény vezetője arról is beszélt: a sportközponttal integratív térségi jelenlétre törekednek, együttműködve a környék turisztikai és kulturális életének szereplőivel.

 Megnyitotta kapuit a velencei Vízisport és Rekreációs Központ

Mocsai Lajos beszédében elmondta, hogy mostantól egyetemi város lett Velence 

Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője beszédében arra is kitért, hogy jelenleg is zajlik a térségben a Velencei-tó 14 milliárd forintból megvalósuló teljes partfal rekonstrukciója, melynek részeként megépül az evezős masters világbajnokságnak otthont adó északi evezős pálya is.

Forrás: magyarepitok.hu

 

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!