Dr. Gál Andrea: „Történelmi időket élünk”
2020. május 5.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Testnevelési Egyetem Társadalomtudományi Tanszéke fennakadások nélkül állt át a mindennapos távoktatásra a járványügyi helyzetben. Dr. Gál Andrea egyetemi docenssel és tanszékvezetővel beszélgetünk a tapasztalatokról, a legújabb „rendszerváltásról” és a Sportmédia szakirányú képzés jövőjéről.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtak, amióta a járványügyi helyzet miatt elkezdődött a távoktatás?

Szerencsére nem estünk kétségbe, amikor március közepén vége lett a hagyományos módon történő oktatásnak, hiszen az e-learning rendszeren keresztül már jóval korábban elkészítettük tananyagainkat. Azt látom, hogy mindenki magabiztosan használja a különböző online platformokat, elsősorban a Teamst, így továbbra is magas színvonalon tudjuk oktatni hallgatóinkat. Örömteli, hogy egyre magabiztosabbak vagyunk az online tanítás terén, és remélem, hogy mindennek a járványügyi helyzettől függetlenül a jövőben is hasznát vehetjük.

Dr. Gál Andrea: „Kicsit olyan ez az egész, mint a rendszerváltás”

A hallgatók hogyan alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez?

Azt kell mondjam, remekül. Jó visszajelzéseket kaptunk tőlük az e-learningről, s bár néha kisebb technikai problémák előfordulnak, jóformán minden gördülékenyen megy. Minél többet használjuk a rendszert, annál hatékonyabban birkózunk meg az új helyzetekkel. Van lehetőség személyes konzultációra is a hallgatókkal, szakdolgozóink pedig szépen haladnak a diplomamunkáikkal. Röviden összefoglalva: nem igazán érezzük a távoktatás hátrányait, a személyes kapcsolattartás azonban mindenkinek hiányzik.

Hogyan tartják a kollégák egymással a kapcsolatot?

A Társadalomtudományi Tanszéken dolgozók remek szakmai és baráti közösséget alkotnak. Természetesen most is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot egymással, főként e-mailen, telefonon és a Team-csoporton keresztül, de szerencsére a tanszéki értekezleteken személyesen is találkozunk. Éppen most készülünk Csuka Botond kollégánk online PhD-védésére, aki az ELTE-n végezte el a doktori iskolát.

Izgalmasan hangzik. 

Sokáig hezitált, vajon megvárja-e, amíg minden visszatér a normális kerékvágásba, vagy inkább belevágjon a nem mindennapi feladatba. Végül úgy döntött, hogy „bevállalja” az online védést a Teamsen keresztül, és az ELTE informatikusainak segítségével mi is meghívót kaptunk az eseményre, így örömmel mondhatom, hogy virtuálisan mi is „jelen” lehetünk. Remélem, hogy a sikeres védés után lesz lehetőségünk virtuálisan ünnepelni.    

Milyen gondolatok merülnek fel egy társadalomtudósban a járvánnyal kapcsolatban?

Kollégáimnak és nekem egyaránt rendkívül különleges a mostani helyzet. Történelmi időket élünk, mint az 1989-es rendszerváltás idején. Szakemberként úgy vélem, rövid és hosszútávú társadalmi hatásokkal kell számolnunk. A most zajló társadalmi folyamatok tapasztalatait egyébként beépítjük a tanagyagba, legyen szó szociológiáról, sporttörténetről, kommunikációról vagy etikáról. Sőt már az online órákon is beszélgetünk a hallgatókkal arról, hogy miképpen élik meg ezeket az időket, és mi is megosztjuk velük a tapasztalatainkat. Kérdés, a járvány megváltoztatja-e az emberek értékrendjét, felértékelődik-e a társas kapcsolatok és a társadalmi eseményeken való részvétel szerepe. Kutatói szemmel az is izgalmas kérdés, hogyan éljük meg szabadságunk korlátozását, hiszen a demokráciában nem ehhez szoktunk hozzá. Nagy dilemma, vajon a járványnak lesznek-e hosszú távú hatásai, vagy ahogy minden visszaterelődik a régi kerékvágásba, elfelejtjük a bennünket ért impulzusokat.  

Kevesebb szót ejtettünk arról, hogy a hallgatók miképpen élik meg a helyzetet.

Szerencsére egyikük sem ijedt meg. Talán a sportolók voltak azok, akik – sportesemények és versenyek híján – valamelyest elbizonytalanodtak és elszomorodtak. Ám azzal, hogy lassan újra beindul a sportélet az országban, már látszik a fény az alagút végén, így megint derűlátóbbak. Kicsit sajnálom ugyanakkor a Sportmédia szakirányon végzett hallgatóinkat, akik alighogy a kezükbe vehették a diplomájukat, máris azzal kellett szembesülniük, hogy leállt a sportélet.

Dr. Gál Andrea: „Kicsit olyan ez az egész, mint a rendszerváltás”

Jó, hogy szóba hozta a képzést, amely 2018 őszén indult útjára. Mik a tapasztalatok, és lesz-e folytatás?

Nagyon örülök, hogy rendben lezajlott az első képzés, és hogy mindenki sikeresen letette az államvizsgát – a remek hangulatú záróbankettről nem is beszélve. Bizakodó vagyok, hogy ősszel be tudjuk indítani a második évfolyamot, amelyet már a végzett hallgatók tapasztalatai alapján tervezünk meg. Ezekre építve némileg módosítottunk a mintatanterven, és nagyobb súlyt helyezünk a gyakorlati képzésre. Ezt azt jelenti, hogy az utolsó, harmadik szemeszterben több órát tartunk televízió- és rádióstúdiókban, valamint újságok szerkesztőségeiben.

Márványkövi Ferenc

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!