Az e-sportok a hagyományos sportok kedvelőit is megmozgatják
2020. november 6.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A digitális eszközök az életünk szinte minden területén segítségünkre vannak, így többek között a mozgásban, a rekreációban és az oktatásban is. Alapvető probléma viszont, hogy ezek az eszközök annyi impulzussal bombáznak minket, hogy a hagyományos mozgásformák nehezen tudják felvenni velük a versenyt, pedig valójában a kettő együtt tud igazán hatékonyan működni.

Az e sportok a hagyományos sportok kedvelőit is megmozgatják

Éppen emiatt tűztük ki célul a Rekreáció Tanszéken a TFSE E-sport szakosztályának segítségével, hogy a modern eszközöket nem kizárjuk, hanem megpróbáljuk megismertetni a hallgatókkal, felhívjuk a figyelmüket az új lehetőségekre, azok hasznosságára, illetve veszélyeire.

Várhegyi Attila oktató mellett ebben kiemelkedően fontos szerepet tölt be segítőkész szakmai partnerünk, a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség (továbbiakban NGES), amely évek óta kisebb-nagyobb e-sport kupák és bajnokságok megrendezésévrl kedveskedik a kompetitív videojátékok szerelmeseinek.

Az NGES-nek hála az idén először volt lehetőségük hallgatóinknak eljutniuk Budapest egyik legjobban felszerelt gamer központjába, a Hyp-R Zone VR és szimulátor bárba, ahol a közös bemelegítést követően a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzővel, Kiss Norberttel mérhették össze tudásukat – nos, van néhány ígéretes tehetség hallgatóink között.

Az e sportok a hagyományos sportok kedvelőit is megmozgatják

Természetesen nem csupán szimulátorozni érkeztünk, volt lehetőségünk a legmodernebb virtuális valóság (VR) technológiát alkalmazó játékok kipróbálására is, amelyek szellemi és erőnléti befektetést egyaránt igényeltek. Kellemes zene és folyamatos mozgásra sarkalló események követték egymást, hatásukra a hallgatók valóban úgy vették le a szemüveget, hogy néhány perc pihenőt kellett tartaniuk, mert a jó eredmények eléréséhez aktív testmozgásra van szükség.

Szívből reméljük, hogy ez még csak a kezdet, és egyre inkább bevonhatjuk az efféle digitális eszközöket életünkbe közös céljaink eléréséhez. Egyúttal még egyszer köszönjük az NGES és a Hyp-R Zone rugalmasságát és támogatását!

Az e sportok a hagyományos sportok kedvelőit is megmozgatják

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!