• Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó

    Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

  • Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt

    Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

  • Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en

    Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

  • Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!

    Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

  • Resperger Viktória: „Új időszámítás kezdődik a tanszék életében”

    Ambiciózus tervekkel lát neki a munkának dr. Resperger Viktória, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének frissen kinevezett vezetője.

  • Felavattuk a TF100 Falat

    Fotókiállítás-megnyitóval egybekötött sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között leplezték le a TF meghatározó oktatói, hallgatói, személyiségei közül huszonötöt megjelenítő TF100 Falat szerda délután az aula előterében.

  • Egy estére a TF-re „költözött” Máramaros megye és az erdélyi sporttörténet

    „Máramaros és a magyar sporttörténet” címmel rendeztek csütörtökön kiállítással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött baráti találkozót a TF-en.

Fair play-díjat javasol a Magyar Úszószövetség a TF-en tanuló Horváth Dávidnak
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 19.

Jó eredményekkel és sportszerű cselekedettel tért vissza versenyzőként az uszodába Horváth Dávid.

Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

Meghívó Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 24-26. között rendezi meg a hallgatók számára életre hívott, hosszú múltra visszatekintő, immár 24. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciát.

Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

Megjelent Koller Ákosék szakcikke a világhírű Scientific Reportsban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Fiatal nőkben a nagyobb intenzitású fizikai aktivitás a Covid-19 fertőzés idején és után csökkenti a mentális és neurológiai tüneteket.

Végső búcsút vettünk Morvai Attilától
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 16.

A TF egykori gondnoka, Morvai Attila 83 éves korában hunyt el, temetését április 15-én tartották a gödöllői városi köztemetőben.

Nívós konferencián vett részt több TF-es kötődésű edzőlegenda
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 15.

A hétvégén a budai Várnegyedben megrendezett sporttudományos és innovációs konferencián kerekasztalvendégként volt jelen prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök és a TF-en is oktató dr. Kemény Dénes, illetve dr. Rátgéber László.

Eseménynaptár


# születésnap

Vezetőit ünnepli a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem: Lénárt Ágota 65, Sterbenz Tamás rektor és Géczi Gábor pedig 56 éves lett ma.

Régi és mostani kollégái, családtagjai, korábbi játékosai, valamint neves hazai sportvezetők, sportpolitikusok és szakemberek köszöntötték 70. születésnapja alkalmából prof. dr. h. c. Mocsai Lajost, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökét, a honi kézilabdasport mindmáig legsikeresebb edzőjét.

A Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, az Egyetem korábbi rektora, a magyar kézilabdázás történetének legeredményesebb edzője, Mocsai Lajos március 10-én tölti be 70. életévét. Jó egészséget, boldog születésnapot kívánunk! 

A Testnevelési Főiskola Kutató Intézetének korábbi kutatóját, a 100 éves dr. Tóth Dezsőt otthonába köszöntötték a TF képviselői.

Szombaton volt hetvenéves Németh Lajos, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sportjáték Tanszékének nyugdíjas mesteroktatója, korábbi vezetője.

A TF pedagógiai tanszékének professor emeritusa, a honi neveléselméletet megkerülhetetlen alakja, dr. Gombocz János január 14-én töltötte be nyolcvanadik életévét.

November 2-án töltötte be nyolcvanadik életévét dr. Tóth Ákos, a magyar úszóválogatott korábbi szövetségi kapitánya, aki csaknem hat évtizede tanít a TF-en.

Ritkán van alkalmunk 100 éves ünnepeltet köszönteni. Csilla néninek azonban két hónappal ezelőtt, a gránitdiplomájának átadásakor megígértük: amikor betölti a százat, újra eljövünk és megünnepeljük, hogy „évszázados” lett.

A TFSE, majd a Vasas SC sportolójaként versenyzett, rúdugrásban hétszer javított országos csúcsot, legjobb eredményét, 490 cm-t 1971-ben érte el. Háromszor nyert magyar bajnokságot, tizenötször viselte a magyar válogatott mezt.

A tavalyi év után ismételten a TF-en találkozott 1966-ban végzett diákjaival dr. Bretz Károly, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Kerezsi Endre-díjas, a BME és a TF címzetes egyetemi tanára, a Semmelweis Egyetem honoris causa professzora.

A múlt hét péntekén egyetemünk adott otthont az 1967-ben végzett, aranydiplomás Somorjai László nyugalmazott testnevelő tanár és edző 80. születésnapja köszöntésének, melyre több mint 150 vendég érkezett, köztük TF-es Alumni tagok – elsősorban egykori évfolyamtársak –, valamint barátok és sportbéli ismerősök.

Ma tölti be 69. életévét Németh Lajos, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sportjáték Tanszékének nyugdíjas mesteroktatója, korábbi vezetője, a magyar röplabdasport elismert és megkerülhetetlen alakja.

Január 24-én, kedden a TF-en köszöntötték fel mostani és korábbi munkatársai a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem egyik meghatározó alakját, Nemerkényi Krisztina tanárnőt, aki 70.születésnapját ünnepelte.

2022. október 27-én ünnepli 65. születésnapját a TF Atlétika Tanszékének vezetője, a kétszeres Európa-bajnok távolugró Szalma László egyetemi docens, aki a hatvanon is túl, mi másról, mint az atlétikáról beszél a legszívesebben.

Ötvenhat évvel ezelőtt végzett diákjai köszöntötték 91. születésnapja alkalmából dr. Bretz Károlyt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Kerezsi Endre-díjas, a BME és a TF címzetes egyetemi tanárát, a Semmelweis Egyetem honoris causa professzorát hétfőn délelőtt a TF-en.

Ma töltötte be 60. életévét dr. Németh Endre, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem meghatározó személyisége. Ebből az alkalomból beszélgettünk a TF-en 1986 óta oktató szakemberrel, aki 2015 óta irányítja a Küzdősportok Tanszékét.

Magas István neve fogalom a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, amelyet kutatóprofesszorként még mindig segít munkájával. A TF oktatója sportolóként, vízilabdázóként is igazán sokra vitte: az 1972-es müncheni olimpián, valamint az 1975-ös cali és az 1978-as nyugat-berlini világbajnokságon ezüstérmes, az 1977-es jönköpingi Európa-bajnokságon pedig aranyérmes lett a válogatottal.

Január 29-én ünnepli 80. születésnapját a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem ikonikus alakja, dr. Pavlik Gábor egyetemi tanár, az Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszék professor emeritusa, az MTA doktora, aki a mindennapjait firtató kérdésre habozás nélkül így felelt: „Köszönöm, jól vagyok. Délre megyek kosárlabdázni, és még most sem követek el lépéshibát. Driblizés nélkül ugyanis nem lehet lépést rontani.”

Január 9-én, vasárnap töltötte be 101. életévét az élő tornászlegenda, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett ötszörös ötkarikás bajnok, Keleti Ágnes.

Pénteken töltötte be 80. életévét Makszin Imre, a Testnevelési Egyetem oktatója, kitűnő testnevelő tanár és atlétaedző. Ebből az alkalomból olyan interjú elkészítésére kértük, hogy évtizedenként elevenítse fel élettörténetét, azon pedig senki se csodálkozzon, hogy visszatérő motívum nála szeretett intézménye, a Testnevelési Egyetem.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!