• Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!

    Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

  • Resperger Viktória: „Új időszámítás kezdődik a tanszék életében”

    Ambiciózus tervekkel lát neki a munkának dr. Resperger Viktória, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének frissen kinevezett vezetője.

  • Felavattuk a TF100 Falat

    Fotókiállítás-megnyitóval egybekötött sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között leplezték le a TF meghatározó oktatói, hallgatói, személyiségei közül huszonötöt megjelenítő TF100 Falat szerda délután az aula előterében.

  • Egészségnap a TF-en

    A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 16-án tartja Egészségnapját, amelynek elsődleges célja, hogy az intézmény hallgatóit, dolgozóit, sőt a kerületi lakosokat is tudatosabb, egészségorientált szemléletre bírja.

  • Egy estére a TF-re „költözött” Máramaros megye és az erdélyi sporttörténet

    „Máramaros és a magyar sporttörténet” címmel rendeztek csütörtökön kiállítással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött baráti találkozót a TF-en.

  • Nagyszabású konferenciát rendeznek edzőknek és oktatóknak a TF-en

    Neves hazai és külföldi szakemberek érkeznek április 20-án a TF-re az Országos Edzői és Oktatói Konferencia keretében.

  • TF-es affiliáció a világ vezető egészségtudományi folyóiratában, a The Lancetben

    Dr. habil. Csányi Tamás, a Testnevelés-elméleti és Oktatásmódszertani Tanszék vezetője is részt vett egy, a világ 197 országára kiterjedő kutatásban. A tanulmány a világ egyik legismertebb tudományos szakfolyóiratában, a The Lancetben jelent meg.   

  • Dr. Géczi Gábor: Hagyni kell a gyerekeket kibontakozni!

    Dr. Géczi Gábor, a TF tanszékvezetője hétfőn a Sportszülők Akadémiáján tartott előadást.

Végső búcsút vettünk Morvai Attilától
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 16.

A TF egykori gondnoka, Morvai Attila 83 éves korában hunyt el, temetését április 15-én tartották a gödöllői városi köztemetőben.

Nívós konferencián vett részt több TF-es kötődésű edzőlegenda
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 15.

A hétvégén a budai Várnegyedben megrendezett sporttudományos és innovációs konferencián kerekasztalvendégként volt jelen prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök és a TF-en is oktató dr. Kemény Dénes, illetve dr. Rátgéber László.

Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 15.

Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

A TF nyerte meg az országos egyetemi curlingkupát
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 12.

Nagy csatában lett aranyérmes Nagy Ákos edző együttese a győri versenyen.

Birkózás: súlyos sérülése után olimpiára jutott a TF-en tanuló Nagy Bernadett
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 12.

A birkózó Nagy Bernadett kvótát szerzett az idei párizsi olimpiára a 76 kilogrammosok súlycsoportjában, ez eddigi pályafutásának csúcsa.

Az Erasmus+ hallgatói mobilitás izgalmai
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 12.

Sikeresen megérkeztek az Erasmus+ hallgatók, és megkezdték a tavaszi szemesztert egyetemünkön.

Nemzetközi Napok a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 12.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 17-én és 18-án tartja hagyományos rendezvényét, a Nemzetközi Napokat (IDIH 2024). A Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága (NKI) szervezte programsorozatra szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Elindult a jelentkezés a lovaskultúra oktató szakirányú továbbképzésre
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 11.

Milyen az az egyetemi képzés, ahol a lovakról tanulhatsz? Nem kell versenyzőnek lenned, akár hobbilovasként is felvételt nyerhetsz! Mit nyújt neked a lovaskultúra-oktató másoddiplomás továbbképzés?

Eseménynaptár

# pályázat

Ha van már olyan ötleted, terméked, szolgáltatásod, ami már csak a piacra jutásra vár, de mindenki hátat fordít; ha szeretnéd kipróbálni magad, de csukott ajtókat találsz mindenhol: akkor az ITTK Neked szól!

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíjprogram) a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/ paralimpiai érmet szerezzenek.

Hulladékmentesítési pályázatot írt ki a kormány egyetemistáknak - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára Budapesten.

Az Osztrák-Magyar Akció Alapítvány (OMAA) Stiftung Aktion Österreich-Ungarn (AÖU) Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködések támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra.

A TFSE és a HÖK ismét meghirdeti a Jó Tanuló – Jó Sportoló pályázatot.

A 2019/2020-es tanév II. félévére a Testnevelési Egyetem Tanulmányi Hivatala ezúton pályázatot hirdet tudományos és közéleti ösztöndíj folyósításának igénylésére.

Minden nappali és levelező tagozatos TE hallgató számára, aki a TFSE valamelyik szakosztályában aktívan sportol (azaz állami ösztöndíjas és költségtérítéses hallgatóknak is), a Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesülete pályázatot tesz közzé kiemelkedő sporttevékenységük támogatására, ösztönzésére.

A 2019/2020-es tanév II. félévére a Testnevelési Egyetem Tanulmányi Hivatala ezúton pályázatot hirdet sportszakmai ösztöndíj folyósításának igénylésére. A sportszakmai ösztöndíj pályázat alapján, nappali tagozatos képzésben, alapképzésben, osztatlan képzésben, mesterképzésben, felsőoktatási szakképzésben, illetve doktori képzésben, állami ösztöndíjas képzésben résztvevő, a tantervi követelményeken túlmutató tevékenységet végző hallgató részére, havonta vagy egyszeri alkalommal adható, nem kötelező juttatás.

A 2019/2020-as tanév II. félévére a Testnevelési Egyetem Tanulmányi Hivatala rendszeres szociális ösztöndíj pályázatot hirdet a nappali tagozatos, államilag finanszírozott felsőfokú szakképzésben, alap-, mesterképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésen, valamint doktori képzésben részt vevő hallgatók részére.

A Tempus Közalapítvány ösztöndíjpályázatot hirdet a 2020/2021-as tanévben Stipendium Hungaricum megállapodások keretében megvalósuló külföldi részképzésre, felsőoktatási hallgatók számára. A pályázók itthoni tanulmányaikhoz szorosan kötődő, alap-, mester- vagy doktori képzésre vonatkozó részképzéseken vehetnek részt az ösztöndíjjal, továbbá doktori képzésben részt vevő pályázók esetén kifejezetten a disszertáció megírásához szükséges kutatómunkára is igényelhető támogatás.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!