• Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó

    Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

  • Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt

    Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

  • Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en

    Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

  • Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!

    Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

  • Resperger Viktória: „Új időszámítás kezdődik a tanszék életében”

    Ambiciózus tervekkel lát neki a munkának dr. Resperger Viktória, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének frissen kinevezett vezetője.

  • Felavattuk a TF100 Falat

    Fotókiállítás-megnyitóval egybekötött sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között leplezték le a TF meghatározó oktatói, hallgatói, személyiségei közül huszonötöt megjelenítő TF100 Falat szerda délután az aula előterében.

  • Egy estére a TF-re „költözött” Máramaros megye és az erdélyi sporttörténet

    „Máramaros és a magyar sporttörténet” címmel rendeztek csütörtökön kiállítással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött baráti találkozót a TF-en.

Fair play-díjat javasol a Magyar Úszószövetség a TF-en tanuló Horváth Dávidnak
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 19.

Jó eredményekkel és sportszerű cselekedettel tért vissza versenyzőként az uszodába Horváth Dávid.

Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

Meghívó Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 24-26. között rendezi meg a hallgatók számára életre hívott, hosszú múltra visszatekintő, immár 24. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciát.

Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

Megjelent Koller Ákosék szakcikke a világhírű Scientific Reportsban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Fiatal nőkben a nagyobb intenzitású fizikai aktivitás a Covid-19 fertőzés idején és után csökkenti a mentális és neurológiai tüneteket.

Végső búcsút vettünk Morvai Attilától
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 16.

A TF egykori gondnoka, Morvai Attila 83 éves korában hunyt el, temetését április 15-én tartották a gödöllői városi köztemetőben.

Nívós konferencián vett részt több TF-es kötődésű edzőlegenda
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 15.

A hétvégén a budai Várnegyedben megrendezett sporttudományos és innovációs konferencián kerekasztalvendégként volt jelen prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök és a TF-en is oktató dr. Kemény Dénes, illetve dr. Rátgéber László.

Eseménynaptár

# interjú

Ez a nap is elérkezett: kedden elkezdte a felkészülést a következő, remélhetőleg megszakítástól mentes idényre a TFSE-MTK női kosárlabda-csapata. Magyar Bianka vezetőedző érdeklődésünkre elmondta: valamennyi játékosa egyben, egészségesen tért vissza a gárdához a munkakezdésre.

Augusztus 12-én, szerdán a Testnevelési Egyetemen kezdődik a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) első online kiterjesztésű hallgatói világfóruma, amely rekordszámú közönség részvételével zajlik három napon át. Egy nappal a történelmi esemény előtt a Forum szervezőbizottságának vezetője, Mezei Dániel beszélt az előkészületekről és a várakozásairól.

Az augusztus 12-én kezdődő hallgatói világfórum az esemény fő szervezőinek, a Testnevelési Egyetemnek (TE), a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetségnek (MEFS), továbbá legnagyobb szakmai partnerüknek, a Digitális Jólét Programnak (DJP) is némiképpen mást jelent. Az eseményről és várakozásaikról kérdeztük Dr. Sterbenz Tamást, a TE általános rektorhelyettesét, és Dr. Gál András Leventét, a DJP szakmai vezetőjét.

Augusztus 12. és 14. között kerül sor a Testnevelési Egyetemen a digitális 2020 FISU World Forumra, amelyre eddig már több mint ezerkétszáz regisztráció érkezett, ami alaposan felülmúlja a várakozásokat. Az esemény egyik szervezője, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) partnereivel jól döntött, amikor a koronavírus-járvány okozta helyzet ellenére is kitartott a rendezés mellett.  

A 2020 FISU World Forum szervezőbizottságából D’Ess Sabinát, 2020-as FISU World Forum nagykövetét jelölték a hallgatók projektmunkáját értékelő öttagú bizottságba. A TE egykori diákja örömmel vállalta a számára némiképpen ismeretlen, de megtisztelő és izgalmas feladatot.

A feljutást érő második helyen állt a TFSE nagypályás labdarúgó-csapata az előző idényben a budapesti II. osztályban, formáját híven tükrözte az ősz közepén elkezdett, végül tizenhat meccset számláló veretlenségi sorozata. Ekkor, immár a tavasszal jött azonban a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) döntése a vírushelyzet miatt: május elején befejezettnek nyilvánította az alsóbb osztályok bajnokságait, s ez a határozat érintette a TFSE nagypályás férfi futballcsapatát is.

Mint többször megírtuk, augusztus 12. és 14. között a Testnevelési Egyetemen és az online térben rendezik a 2020 FISU World Forumot. A járvány miatt a digitális térben tartandó eseményről Mocsai Lajossal, intézményünk rektorával beszélgettünk, aki úgy látja, hogy Universiade és az egyetemi sport hamarosan visszanyerheti jelentőségét, mert átalakulhat az olimpiai mozgalom jellege. 

Javában zajlik a munka a TFSE férfi, illetve női futsalcsapatánál, az urak az NB II-es, a hölgyek az NB I-es idényre készülnek. Mindkét gárda szakmai munkáját Csernai Gábor irányítja, aki nem mellesleg a Testnevelési Egyetemre „vonzotta” az utánpótlást, futsal kapcsán immár minden részleg a TE égisze alá tartozik.

Három héttel a 2020 FISU World Forum kezdete előtt minden szem a szervezet fennállásának első, így történelmi digitális fórumára szegeződik. Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt ezúttal a virtuális térben rendezik meg az eseményt augusztus 12. és 14. között Budapesten. A szervezőknek néhány hónappal az esemény előtt kellett átállniuk „más üzemmódba”, hiszen egy virtuális esemény megrendezése erősen eltérő technikai tudást igényel, ezért tele van kihívásokkal.

Mint arról már beszámoltunk, augusztus 12. és 14. között Budapesten rendezik a 2020 FISU World Forumot. A világjárvány miatti kedvezőtlen helyzet miatt ezúttal digitális formában sorra kerülő rendezvény informatikai hátterét a rentiT nyújtja.

Péntektől vasárnapig tart a Négy Nemzet elnevezésű úszóverseny a Széchy Tamás Uszodában, derült ki a Testnevelési Egyetemen tartott sajtótájékoztatón. Az eseményen Dr. Sós Csaba az Úszás és Vizisportok Tanszék vezetője hivatalosan is bemutatott több könyvet, jegyzetet, amelyek közül kettő is az Úszás edzésmódszertan c. könyv egy-egy fejezete lesz.

Versenyszerűen úszott, elvégezte a Testnevelési Egyetemet és a Corvinust, s jelenleg a legnépszerűbb magyar sportegyesületnek, a Ferencvárosnak dolgozik, marketingesként a SPORTFIVE Hungary alkalmazásában. Tóth Fruzsina számára már középiskolás éveiben körvonalazódott, hogy mivel szeretne foglalkozni felnőttként, és meg is valósította álmát – ezúttal vele beszélgettünk.

Mint ismert, a Magyar Labdarúgó Szövetség május elején befejezettnek nyilvánította az alsóbb osztályok bajnokságait, s ez a határozat érintette a TFSE nagypályás férfi futballcsapatát is. A gárda a budapesti II. osztályban szerepelve nyújtott egyre jobb és jobb teljesítményt, harcban állt a feljutásért, hiszen az MLSZ döntésekor a tabella második helyén tanyázott – márpedig ez a pozíció garantálja a följebb lépést.

Mint arról honlapján a Győri Audi ETO KC is beszámolt, a Sportegyesületek Országos Szövetségének 2020. június 29-én tartott rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Dr.Bartha Csaba, a győri klub elnöke, a Testnevelési Egyetem Edzéselméleti és Módszertani Kutatóközpont igazgatója – kiemelkedő sportvezetői munkájáért – díszoklevelet vehetett át. Ennek apropóján beszélgettünk a kézilabdáról és az egyetemről a számos helyen is megfordult sportvezetővel és egyetemi docenssel.

Tisztújító ülésén a Magyar Rektori Konferencia Borhy László akadémikust, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorát választotta elnökévé, míg a plénum társelnöke Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora lett. Gelencsér Andrást, a Pannon Egyetem rektorát újból alelnökké választották, a köztestület másik alelnöke Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora lett.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!